VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


RADNÓTI Miklós, Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi
( Budapest, 1909. május 5. - Abda, 1944. november 9. )

költő, műfordító

1935 nyarán ifjú házasként feleségével a Balaton-felvidéken járt, részt vettek az augusztus 15-i kővágóörsi búcsúban. Radnótit 1944 októberének utolsó napjaiban munkaszolgálatosként Mohácsról a Szentkirályszabadja közelében épülő repülőtér melletti barakktáborba szállították. Szentkirályszabadja, 1944. október 31, írta Mohácson megkezdett, Szentkirályszabadján befejezett utolsó verse, a 4. Razglednica alá bori noteszében. November 3-án innen indult végső útjára, a Bakonyon át Győr és Abda felé. A helyi hagyományok szerint egyike volt azoknak a munkaszolgálatosoknak, akiket Máté Dániel gazdálkodó házimunkára kikért a táborból. A házat a községi tanács 1969-ben megvásárolta és 1970. május 5-én Radnóti-emlékkiállítást nyitott meg benne Ortutay Gyula. Az épületen emléktáblát helyeztek el. A ház felújítását követően 1994. november 5-én új állandó Radnóti-kiállítást adott át a nagyközönségnek Göncz Árpád köztársasági elnök. Balatonfüreden általános iskola vette fel Radnóti nevét. Az iskola előcsarnokában, 1977-ben avatták R. Kiss Lenke Radnóti-mellszobrát.
  I.: KŐSZEGI Ábel: Töredék. ~ utolsó hónapjainak krónikája Bp., 1972. – BENKE László: ~ és felesége Kővágóörsön és Révfülöpön. = Gyökerek ezek itt... Révfülöpi Honismereti Füzetek. 2. Révfülöp, 1996. – CSAPLÁR Ferenc: Az alkotó győzelme a világ felett. Emlékház Szentkirályszabadján. – MN., 1994. nov. 5. 19. – ÁCS Anna: ~ Emlékház Szentkirályszabadján. = Hi., 1996. 1. sz. – PÉTER László: „Így végzed hát te is...” ~ mártírhalála. = ÚH., 2000. 2. sz. – Harmath–Katsányi. – MKtL X. köt. – RÚL XVI. köt. – ÚMÉL V. köt. – ÚMIL 3. köt.